Két újabb magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Győr+ Fotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook-oldala
2026.03.19. 18:38

A héten eltemették az ukrajnai háború 99. és 100. magyar áldozatát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország továbbra is ki akar maradni a fegyveres konfliktusból, és a béketárgyalások mielőbbi megkezdését sürgeti.

A héten két újabb, kárpátaljai származású magyar áldozat temetésére került sor az ukrajnai háborúval összefüggésben – számolt be róla Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten az MTI tudósítása szerint.

A miniszter elmondta: egy 31 éves és egy 47 éves férfi vesztette életét a fronton. Hozzátette, az egyik áldozat már közel négy éve meghalt, azonban a család csak most értesült a történtekről, így a temetésre is csak most kerülhetett sor.

„Sajnos kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy folyamatosan érkeznek a tragikus hírek egy olyan háborúról, amelynek az égvilágon semmi értelme nincsen” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A külügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország célja változatlan: el kell kerülni, hogy további magyar emberek veszítsék életüket a konfliktusban. Ennek érdekében a kormány továbbra is a béke mielőbbi megteremtését szorgalmazza.

Szijjártó Péter felszólította az Európai Uniót is, hogy támogassa a béketárgyalásokat, és ne akadályozza azok előmozdítását. Emellett kiemelte: Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy kimaradjon a háborúból.

A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar kormány nem támogatja a magyar állampolgárok frontra küldését, és az ukrán hatóságokat arra kérte, hogy hagyjanak fel a kárpátaljai magyarok kényszersorozásával.

„Minél előbb békét kell teremteni” – hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó témák: #háború | #magyarság | #Ukrajna |